-
2010. 12. 27.
Lakás- és hitelpiaci várakozások 2011
Bő két évvel a válság kirobbanása után nagy várakozással tekint az ingatlanszakma a 2011. esztendő elé. A Széchényi Tervben felvázolt tervek és forinthitelek terjedésével kiszámíthatóbbá vált hitelterhek optimizmusra adnak okot, ugyanakkor a makrogazdaság stabilitására is szükség lenne, hogy a lakás-és hitelpiac kilábaljon a gödörből – derül ki az Otthon Centrum-és az OC hitelközvetítési üzletágának közös elemzéséből. -
2010. 11. 19.
Lakásbérbeadás – gyümölcsöző üzlet, tisztán?
A lakásbérbeadás örök üzletnek tűnik, jövedelmezősége felveszi a versenyt akár az állampapírok hosszú távú hozamával is. A bérbevevői kereslet a lakáshitelek korlátos volta miatt nem csökken, és a válság első évéhez képest idén már nem esnek az albérleti díjak sem. A bérbeadás adózását előzetesen átgondolva, a lehetőségek mérlegelésével komoly adminisztrációtól szabadulunk meg, vagy éppen bizonyos adminisztrációs terheket felvállalva csökkenteni tudjuk az adókötelezettséget, javítva a bérbe adott ingatlan megtérülési rátáját. -
2010. 09. 30.
OTTHON CENTRUM LAKÁSPIACI MONITOR 2010/1
Bár több jel is arra mutat, hogy idén kibillen a mélypontról a lakáspiac, a szegmens megerősödése, jövőbeli teljesítménye, a kereslet újrateremtése nagymértékben függ az új kormány 2011-ben elindítani tervezett otthonteremtési programjától – véli az Otthon Centrum. -
2010. 08. 26.
Milyen a jó lakás?
A lakásvásárlás kétségtelenül legizgalmasabb időszaka az igényeinknek megfelelő paraméterekkel rendelkező ingatlanok személyes megtekintése. Az Otthon Centrum megvizsgálta, melyek azok a tényezők, amik a legfontosabbak a vásárlóknak, és melyek azok, amik akár el is tántoríthatják őket a vásárlástól. -
2010. 08. 05.
Budapesti albérleti árak Debrecenben
Hogyan alakulnak az albérleti díjak a válság második évében? Hol mennyiért lehet lakást bérelni? Mennyit lehet alkudni a hirdetéshez képest? Melyek a legkeresettebb típusok? Hogy viselkednek a külföldi diákbérlők? Ezekre a kérdésekre ad választ az Otthon Centrum országos diák-albérleti körképe. -
2010. 07. 06.
Egész falvakat, vagy budapesti utcát is vehetnénk a lottóötösből
29 hétig halmozódott minden idők második legnagyobb ötöslottó főnyereménye. 3,16 milliárd forinttal gazdagodott a szerencsés nyertes, aki egyedül találta el mind az öt nyerőszámot. Az Otthon Centrum (OC) kínálata alapján tekintsük át, mit is kezdhetnénk ezzel a vagyonnal, ha úgy döntünk, hogy ingatlanba fektetjük! -
2010. 06. 11.
A KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK HATÁSA A LAKÁSPIACRA
További intézkedések nélkül, rövid távon negatív hatásokkal járhat a kormány akcióterve a lakáspiacon
"További intézkedések nélkül, rövid távon összességében negatív következményekkel járhat a kormány akcióterve a lakáspiacon, bár a csomag pozitív intézkedései középtávon már éreztethetik hatásukat." – mondta el Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge’s Holding tulajdonosa, az Otthon Centrum vezérigazgatója. -
2010. 06. 09.
A válság vesztesei és nyertesei
Körkép a legkeresettebb és a legnagyobb értékvesztést elszenvedett ingatlanokról
Jelentős kereslet- és árcsökkenés; a kisebb, olcsóbb ingatlanok iránti érdeklődés növekedése; a készpénzes vásárlók túlsúlyba kerülése – immár másfél éve ezek jellemzik a lakáspiacot. Melyek a legkeresettebb ingatlantípusok 2010-ben és mik voltak a 2008-as "békeidőben", miért a panelek lettek a válság legnagyobb vesztesei és a központi lokációjú, kisebb méretű városi lakások a leginkább értékállóak? – az Otthon Centrum országos körképe a keresletben megmutatkozó válsághatásokat és azok regionális eltéréseit vizsgálta meg. -
2010. 05. 03.
Végre indul a szezon!
Hazai vízpartok ingatlanpiaca
Élénkülő kereslet, változatos kínálati piac, többségében hazai vásárlók, átlagosan 15-30%-os árcsökkenés, óvatos, készpénzes vevők – ezek jellemzik idén a magyarországi vízpartok ingatlanpiacát. Az Otthon Centrum elemzésében a Balaton, Velencei-tó, a Dunakanyar és a Fertő-tó környékét vizsgáltuk meg. -
2010. 04. 21.
Hogyan lesz lakóbarát, és olcsó egy "pénznyelő"?
Egy teljes körű felújítás 70 százalékkal csökkentheti a rezsiköltséget
A válság hatására kevesebben vásárolnak befektetési célú ingatlant, inkább az otthonteremtés került a fókuszba – derült ki az Otthon Centrum, és a Masterplast közös felméréséből. Ahhoz, hogy elkerüljük a "pénznyelőket", érdemes alaposan, és nem csupán műszaki értelemben megvizsgálni a leendő otthont. Egy felújított ingatlanban az alacsonyabb rezsiköltségek mellett a lakóérzet is jobb, emellett nem elhanyagolható az a tény sem, hogy akár 40 százaléknyi különbség is lehet a felújított és a nem felújított ingatlanok ára között. -
2010. 03. 09.
Otthon Centrum Lakáspiaci Monitor 2009/II. félév
Rekordmennyiségű eladatlan lakáskészlet a budapesti újlakás-piacon, csökkenésből inkább stagnálásba váltó árak, szigorodó hitelezési feltételek, illetve a mérséklődő illetékterhek miatt minimálisan bővülő forgalom – ez várható 2010-ben a lakáspiacon az Otthon Centrum szerint. -
2010. 02. 05.
Idén tetőzhet az eladatlan lakásmennyiség Budapesten
Az Otthon Centrum felmérése szerint idén, valószínűleg még az első félévben tetőzhet az eladatlan készlet a budapesti újlakás-piacon. A vevőknek a most általánosan jó alkupozíció, az illetékcsökkenés, illetve a márciustól szigorodó hitelfeltételek mellett azért sem érdemes halogatni a vásárlást, mert ha beindulnak az új építések, mindenképpen magasabb árakkal kell kalkulálniuk
Találatok 12